Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


  Kép

Csilla gondolt Rád is, miközben Dettinek küldte ezt az idézetet:

ASZBESZTOSZ GELOSZ    

 

A kretai kapcsolat azon a nyaron kezdodott, amikor egyedul koboroltam Europaban, mikozben a felesegem orvosi tanulmanyai vegeztevel rezidensi evet fejezte be. semmi kulonosebb tervem nem volt a dologgal – lesz, ahogy lesz. a hires knosszoszi asatasok vonzottak Kretara, s egyben az volt a celom, hogy utanajarjak, mi a helyzet a Kretai Ortodox Akademiai diplomasoknak meghirdetett kurzusaival. Amikor elerkezettnek lattam az idot, hogy leterjek a turistak altal – mondhatom alaposan – kitaposott osvenyrol, elmentem egy kis faluba a sziget nyugati csucskebe. Az orszagut eddig a halaszfaluig vezetett: ez volt Kolimvari.

 

Talaltam szallast, s masnap mar napkelte elott talpon voltam. Futni keszultem. Maris forrosag volt, ugyhogy egy szal fekete futonadragban indultam el, no meg cipot huztam. (A tortenet szempontjabol fontos itt megjegyeznem, hogy a hajam és a szakallam mar akkor is galambfeher volt.) Utanam a kafenion, a kis falu kozpontjaban talalhato kavehaz mellett vezetett, a fefiak odakint ucsorogtek, beszelgettek vagy eppen hallgattak. Nem vettek rolam tudomast. Ez meglepett. A ferfiak meglepoen mogorvanak, ellensegesnek tuntek. Nem fogadtak valami baratsagosan.

 

Kesobb, amikor ezt odahaza szoba hoztam, a szallasadom igy felelt:

- Dehogy, a kretaiak nagyon is vendegszeretok – regi hagyomanya van ennek -, ugy nevezik ezt: filoxenia – az idegenek iranti szeretet.

A ferfiak ott a kafenionbanazonban nemigen tudtak eligazodni magan. Egyreszrol a haja es a szakalla alapjan magat papnak velne az ember, masreszrol viszont meg soha nem lattak felmeztelen papot atrohanni a falun, foleg nem valami alsonemufeleben ilyen hajnali oran.

- Áááá…

- Semmi gond. Mosolyogjon, intsen oda nekik, es koszonjon nekik gorogul: Kalimera. Majd meglatja, milyen baratsagosak.

- Rendben.

(Szunet)

Kepzeld csak magad a kafenionban ucsorgo feriak helyebe. Evek ota ide jarnak, seni, semmi nem zavarta meg oket ezen a hajnali alkalmakkor. Egyszer csak mindenfele figyelmeztetes nelkul feltunik a szinen egy feher szakallu, felmeztelen pap, es huss, mar el is tunt.

- Mi a frasz volt ez, Jorgosz?

- Szakadjak meg, ha tudom.

- Ezek a turistak evrol evre furabbak.

Masnap ismet futni megyek, szivemben jo szandekkal embertarsaim irant. Alig varom, hogy koszonhessek a falusiaknak. A kafenion kozonsege messzirol eszrevesz.

- Krisztus szerelmere, nezz oda, Jorgosz, itt jon mar megint!

 

Egy pillanatra idozzunk itt el. Amint mar emlitettem, a kulsom eleve nemi meglepetest keltett. Aztan ott van a csapnivalo nyerverzekem. Az ejszaka folyaman az agyamban a kalimera (jo reggelt) kalamari lett, azaz: tintahal.

Es akkor meg baj volt az integetessel is. Fogalmam sem volt rola, hgy a kretaiak finom mozdulatokkal, magasba tartott, osszezart tenyerrel integetnek, kezfejuket az udvozolni kivant szemely, tenyeruket sajat maguk fele forditjak. Honnan tudtam volna, hogy az Amerika-szerte elterjedt szivelyes integetes – nyujtott kar, az ujjak egymastol tavol – egy kretainak annyi, mintha bemutatnank – „turo a fuledbe” – es akkor meg finom voltam.

 

Tehat. Jovok futva. Mikor odaerek a kafenionhoz, elorditom magam:

- Kalamari, kalamari, kalamari! – es integetek, amerikai modra, lelkesen, ahogy csak birok.

A kretaiak a kovetkezoket halljak:

- Tintahal, tintahal, tintahal! – majd kovetkezik, hogy a micsodat a mijukbe. Mindez egy alsogatyas paptol.

Nos. Leestek a szekrol, ugy rohogtek. Ok is azt kiabaltak:

- Kalamari, kalamari, kalamari! – es lelkesen visszaintegettek: „A tiedbe!”

Ennek igazan megorultem, es rohantam tovabb – magamban pedig azt gondoltam, hogy vegul is tenyleg milyen baratsagos nepek – baratokra leltem.

A kafenionban a ferfiak szamara szinte hihetetlen volt, mai tortent.

- Ez meg melyik bolygorol esett ide? – gondoltak magukban.

Utana pedig azt tettek, amit te is meg en is tenenk ilyen esetben. A nap folyaman szelteben-hosszaban mindenkinek elmeseltek a bizarr idegen hajnali sztorijat. Es amikor barataik hetetlenkedni latszottak, azt mondtak nekik:

- Pegig igaz. Gyere el, nezd meg! Holnap reggel kavezz velunk!

 

Es tenyleg itt jovok megint. Nem tudtam nem eszrevenni, hogy a kavezgato ferfiak joval tobben vannak.

- Latod, Demetri? Megmondtam. Itt jon. Kiabald oda neki, hogy tintahal, mutass be neki, es majd meglatod.

Pont ezt tettek, erre en is, es a tobbi es a tobbi. Jo vicc. Larma, nevetes.

Futottam tovabb, de azert visszaneztem, es az Amerika-szerte hasznalatos OK jelet mutatam nekik, huvely- es mutatoujjammal kort formalva. Meg jobban rohogtek, es ok is OK-t mutattak.

Csodalatos!

A dolognak hire megy: „Hulyeskedsz? Dehogy, gyere, nezd meg te is!”

Masnap mar az asszonyok es gyerekek is odajottek engem udvozolni.

De meg aznap reggel, nem sokkal a kavehaz utan megallitott az utcan egy altalanos iskolai angoltanar. Komoly fiatalember, lathatoan feldultan.

- Elnezest, uram, de hatalmas hulyet csinalmagabol, es azok az okrok ott a kafenionban partnerek hozza. Mindannyian szegyelljek magukat! Micsoda peldat mutatnak! Mit gondolnak majd a gyerekek?

- Mi a baj? Mit csinaltam?

- Eloszor is, magara valamit is adó kretai soha nem menne ki az utcara es jarkalna itt a faluban ilyen oltozekben. Szemermetlenseg.

Ezutan ratert a kalamari es a kalimera kozotti kulonbsegre, majd elmagyarazta a helyes integetes minden csinjat-binjat.

Vegul azt is a tudomasomra hozta, hogy naluk OK-t jelento gesztus Kretan valami olyasmire szolit fel, hogy a cimzett dugja a fejet a sajat hatsojaba. Annak a kretai megfeleloje, ahogy a duhodt autosok gesztikulalnak egymast sertegetve. Az ilyen komoly provokacio akar lovoldozesbe is torkollhat. Elismerte, hogy jo baratok esetleg mutogathatnak egymasnak ilyet perverz viccelodes gyanant. De hogy idegen idegennek? Soha!

Rosszul ereztem magam. Gyors pillantast vetettem a kafenionban ulo ferfiakra. Birkamodra vigyorogtak. Mar tudtak, hogy tudom. En meg tudtam, hogy tudjak. Na most akkor hogyan tovabb?

Zavartan kullogtam el: utazak el, keressek mas utvonalat a futashoz, kerjek bocsanatot, vagy mi legyen?

Egy dolog azonban felreertheteten volt: a nevetes. Nem lehetett rola nem tudomast venni.

Ami tortent, az mulatsagos, a nevetes valodi.

Az igazsag az, hogy legkedvesebb amerikai barataimmal egyetemben en is hasonloan reagaltam volna egy ilyen helyzetben. Ezek a kretaiak nekem meg most is rendes fickonak tuntek.

Ejjel aztan az agyam helyere tette a dolgot.

Mire pirkadni kezdett, vilagos volt szamomra, mi a teendo.

A futonadrag mellett jelmezemet uj elemmel gazdagitottam, felvettem egy polot, rajta kek-feher gorog zaszlo.

Es itt jovok megint. A kavejukat iszogato komoly arcu ferfiak nezik, ahogy kozeledem felejuk. Semmi mutogatas. Kozombosek, mint a legelso reggel voltak.

- Nezd mar, Jorgosz, megint itt van. Szerinted most mi jon?

- Haragszik?

- Ki tudja?

En, kerem, keszultem. Kifaggattam ugyanis szallasadomat, melyik az a gesztus, ami a kretai ferfiak koreben kizarolag baratok kozt megengedheto, s koztuk is csak akkor megy el, ha egyertelmu, hogy viccrol van szo – tehat a letezo legdurvabb dolog.

- Nevezze oket malakosznak – puhapocsunek – es a karjat maga elott kinyujtva tenyerevel csapjon a masik kezfejere. Ez amolyan…, hogy is mondjam, szoval a ferfiui alkalmatlansagra utal.

 

Amikor a kafenionhoz ertem. lassitottam.

Megalltam. szemben veluk.

Feszultseggel teli pillanat. Allj, ki vagy?

Elmosolyodtam.

- Kalamari – koszontottem oket.

Intettem amerikai modra: lofasz a seggedbe! Es azt dormogtem, malakosz.Kozben tenyeremmel a masik oklomre csaptam. Hogy tovabb feszitsem a hurt, ez utan ket ujjal kort formaztam. Es ott alltam vigyorogva, mikozben persze igencsak erosen vert a szivem – feltem, hogy esetleg pokoli modon megruhaznak.

A kafenion kozonsege nevetesben es tapsban tort ki. Valaki szeket tolt alam.

- Gyere, gyere! Ulj le!

Kaveval, konyakkal, cigarettaval kinaltak. Es az o minimalis angol-, meg az en gyenge gorogtudasom segitsegevel felelevenitettuk – elmondtuk-eljatszottuk kozos trefankat – az o szemszogukbol, nemkulonben az enyembol is. De a lenyg az, hogy ugy talaltak, hogy ahogy a helyzetemet kezeltem – szemtol szembe, raadasul humorosan -, abban volt valami kretaihoz illo. Valami arrogans. Csak az igaz barat lehet ilyen arcatlan.

Vagyis arra jutottak, hogy vegeredmenyben rendes ficko vagyok. Lehetunk baratok.

 

 

Robert Fulghum: Mi a csuda?

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.